Túl vagyok életem második drift edzésén. A tapasztalatok, érzések vegyesek, egyrészt majd szétrobbanok az örömtől, amikor kiadja, másrészt hol sajnálom a kicsi piros kupét, hol dühös vagyok, ha épp nem sikerül felfesteni az ívet. De haladjunk csak szép sorban.
FCZ-nek előttem nagyon gondos gazdája volt. Szmöre úgy ápolta, tartotta szerető karjában a kocsit, ahogy kevés AE86-t kis hazánkban. Igényes, egész utasteret beborító flokkolás, gyári alkatrészekből felújított motor, rendszeres szervizelés. Nem venném a szívemre, ha ez az állapot nálam csökkenne drasztikusan. Ezért FCZ szervizben járt az edzés előtt. Kapott négy kilo friss Castrol RS Formula 10W-60-as olajat, gyári új olajszűrőt, felújítódott a fék (tömítések cseréje, tárcsák felszabályozása), és életmentő fejlesztés gyanánt egy Daihatsu Turbo elektromos ventilátorát is belehekkelte Robi. Elméletileg a driftképességek is javultak, hiszen a házilag keményített, de széria gátlók helyére sárga, állítható Koni Sport lengéscsillapítók költöztek. (Előre új, AE92-ből származó short stroke, hátra ennek a párja, Kárászynál felújítva). Közben volt egy kis dráma is. A szerelőnél töltött hét alatt a kisautó vicceskedett egy sort, és a injektorai átmeneti dugulással hozták ránk a szívbajt. Aztán elmúlt. A dugulás és a szívbaj is.
Szóval ami tőlem ilyen rövid idő alatt telt, azt megtettem, hogy felkészülten vágjunk neki a szombati edzésnek.
A felkészüléshez hozzá tartozott, hogy ha nem is borotvaélen vagy kifeszített kötélen, de egész hétvégén esőtáncot jártam. Elfogytak ugyanis a széria 13-as könnyűfém kerekeken porladó, ősöreg Barum gumijaim, így hátra mindenképp 14-es kerekeket kellett feltennem. FCZ motorjának pedig az a tapadás szárazon már kicsit sok. Vad kuplunggyilkolással persze így is farolásra lehet bírni, de én már a szelíd kuplungrúgásnál is állandóan felszisszenek a fájdalomtól. Tényleg a szívem szakad meg érte. Esőben viszont az egész driftelés könnyed balettozássá, víg, jókedélyű csapatássá alakul. Füst persze ilyenkor nincsen, meg a tempó is viccesen lassú, de a szögek, oh, a szögek azok nagyon durvák. :) És közben alig kopik a gumi, nem szenved a technika, nekem pedig csak azért nem ér körbe a vigyor a fejemen, mert útját állja egy bukósisak. Imádom.
Az esőtánc megvolt, de az edzés kezdetén úgy tűnt, nem vagyok elég hatékony sámán. Punnyadt, fojtogató, verejtékfacsaró idő nehezítette mindenki dolgát, viszont a telefonos békák Szolnok felől igazi felhőszakadást jelentettek. Az első három menés után tartottam is egy kis szünetet, és vártam az égi áldást. Tartalékoltam az erőmet, a technikát és a gumikat is. Magamban pedig azt tervezgettem, hogy én leszek a magyar driftmezőny egyetlen esőmenője.. Állítólag mindenki utálja vizet.
Közben próbáltam játszani az új gátlókkal, amiket az utcára, a bejáratásukhoz koppig puha állásba tekertem. Egy fordulatnyi keményítéssel annyit értem el, hogy a korábbinál sokkal orrtolósabb lett a kocsi, szinte csak lépésben lehetett beesni a kanyarba. Így a következő boxutcai finomhangolásnál vissza is tekertem a gátlót a kiindulási helyzetbe. A volán mögül úgy tűnt, hogy összeségében túl puha az autó, kanyarban túl nagyot dől a karosszéria. Ráadásul a keskeny ring közepesen tapadós aszfaltján hamar kifogyott a szufla is. Kakucson a driftversenyek értékelésébe számító pályaszakasz a célegyenes utáni jobbossal kezdődik, ezt igazán jól csak kézifékkel lehet elkezdeni. Valamirevaló racsnis hiányában én eleve handikeppel indultam. Utána rövid egyenes visz egy hosszú balosba. Ritka volt az olyan alkalom, hogy megvolt az átfűzéshez szükséges erő és lendület. A balos után még hosszabb egyenes, majd egy hosszú, szűkülő jobbos következik. Ezek egybefűzése már teljesen reménytelen próbálkozásnak bizonyult. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ralis-pályás emlékeimet, illetve az ott megtanultakat egyelőre nehezen tudom feledni. Minden kanyart kintről kezdek, driftelve is bemegyek "tőre" (a kanyar csúcspontjára, vagy még azon is túl, a levágásba), aztán a kijáratnál kiengedem és összeszedem a kocsit, hisz egyenes jön, ott meg a leggyorsabban normálisan lehet haladni. Ultranehéz lesz ezt a gondolkodást átprogramozni.
Csak a pálya hátsó részén, a célegyenesre vezető, több kanyarból álló kombinációban sikerült egyikből a másikba dobálni a kocsit. Itt persze szünet, azaz egyenes nélkül követik egymást a ívek, így sokkal könnyebb dolgom volt, mint az elülső szakaszon. De még ez a tudat sem tartott vissza attól, hogy ha egyszer-egyszer véletlenül kiadta, akkor a célegyenesben ne ordítsam torkomszakadtából, hogy "I'M A DRIVING GOD!" Aztán a vezetés Istene a következő kanyarban a farolás üteméről iszonyúan lekésve mosolyfakasztó piruettel égette magát.
Szóval vezetéstechnikai hibákat is bemutattam bőséggel. Trénerem a druszám volt, aki kis családjával a lelátóról követette az események alakulását. Szerinte a következőket csinálom rosszul: "Nem vagy elég durva a kocsival! Rúgjad a kuplungot folyamatosan, játssz a gázzal, rángasd az autót, és úgy próbáld folyamatosan driftelésben tartani." Röviden: mindent. De mielőtt teljesen magamba roskadtam volna, elismerte: "Nincs jó beállítva az autó, túl puhák a rugók, nem elég nagy a kormányszöged. Szóval jó lesz ez, csak fejleszteni kéne." Ő a kocsira gondolt, de én tudtam, hogy ezt rám is nyugodtan mondhatná.
Aztán 3, fél 4 magasságában szemerkélni kezdett az eső. Több se kellett, azonnal álltam is a sorba. Ugyan reggel óta csak egy nyamvadt szendvicset majszoltam el, de ez se tartott vissza attól, hogy szünet nélkül körzőzzek a pályán. Ahogy esett, úgy lettünk egyre erősebbek, FCZ is és én is. Aztán az egyik sorbaállás alatt szó szerint leszakadt az ég. Az előttem álló Nissan hátsó lámpájánál egy centivel sem láttam messzebb, így nem csodálkoztam, hogy a roppant profi és lelkes és segítőkész szervezők szüneteltették az edzést. Ekkor még reménykedtem, hogy amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen enyhül is az áldás, s folytatódhat az örömtánc, de sajnos túl jól imádkoztam az esőért. Egészen 5-ig szakadt, nem is keveset, úgyhogy miután már alábbhagyott, akkor sem volt értelme a folytatásnak.
Én ott álltam ronggyá ázva, kicsit éhesen, nagyon fáradtan, a sártenger közepén fetrengő kerekekkel és picit átkoztam a túl sikeres esőtáncot. Aztán Cicamanócska és Leslie, azaz hivatalosan a Driftgarage.hu és a púpos Ford Tranzitjuk sietett a segítségemre. Átmeneteileg befogadták redvás gumijaimat így nem kellett velük eláztatni FCZ utasterét. Ezúton is megaköszönet érte. Meg a köszönet jár még a szervezőknek a kitűnő edzésért, AE86 Zolinak a jó tanácsokért, a pályabíróknak a segítségért és megértésért, a többi drifternek a sok kikerülésért, Robinak a felkészítésért, a családnak a támogatásért, és mindenkinek akármiért. Ja, és külön köszönet a CarsAndGirls.hu-nak, Vbanditnak és Sajtnak a fotókért.
Utolsó kommentek